Verseim 

Szerelem és harag

Valamikor réges régen

Szerelmeknek tengerében

Élt egy asszony szomorúan,

Hazugságok félelmében.

Férje szótlan elfogadta,

Feleségét símogatta,

Szerelmének hű szemében

Nem számított bánatokra.

Nem is nagyon érdekelte,

Mit csinál épp szép szerelme.

Azt hitte, hogy minden rendben,

Jobb ember nem is lehetne.

Minden napnak hajnalában,

Gyöngyös eső harmatában

A férj elindult munkába,

Feleségét otthon hagyva.

Lágy szellőre kelt az asszony,

Napsugárka angyal szárnyon.

Nyújtózott egyet, s nevetve

Oldalt fordult az ágyon.

Nevetése abba maradt,

Szinte rögtön sírva fakadt.

Üres volt mellette az ágy,

Kihűlt hely a paplan alatt.

Szegény asszony egyből tudta,

Férje estig nem ér haza.

Véresre sírta két szép szemét,

Míg a bánat elringatta.

Álmait már szebbnek látta, 

Mint a gyilkos valóságba

Kínzón szorító léte hevén

Szerelmének s haragjának.